Dorogi Mozgásfejlesztő Központ

Jókedv. Szakmai felkészültség. Komplexitás.

Célkitűzésünk

Célunk egy olyan mozgásfejlesztő központ létrehozása, ahol a gyerekek vidám légkörben, szakmailag színvonalas foglalkozások alatt fejlődhetnek, mozoghatnak. Köztudott, hogy a mozgásos feladatok kitűnően stimulálják az idegrendszert és így segítik –többek között- az érzékelés, az észlelés fejlődését; fejlesztik a testséma optimális alakulását, a térbeli tájékozódást és az oldaldominancia érését is.

Szakembereink

Berecz Zoltán

Tanító, gyógypedagógus, sportedző

Gyógypedagógusként és utánpótlás edzőként is azt tapasztalom, hogy a sportjátékok erősitik a problémamegoldó gondolkodás, reakciógyorsaság, kreativitás területét. A rendszeres testmozgás, közös játék elősegítik az eredményes tanuláshoz elengedhetetlenül  szükséges kognitív területek optimalizálását.

Kupcsek Ilona

Óvodapedagógus, mozgásfejlesztő és gyermekjóga oktató

A gyermekjóga célja a mozgás, ezáltal lehetőséget kínál a mozgásfejlődésre, a játékra, a lelki feltöltődésre is. Mivel a gyerekek lételeme a mozgás és a játék, ezért olyan képzéseken igyekeztem részt venni, ahol erre a két kiemelt igényre helyezték a hangsúlyt. 

Kovács Zsanett Zsófia

Óvodapedagógus

 A Vitamintorna egészségmegőrző tornaprogram tartalmazza a rendszeres, növekedést elősegítő testmozgásokat, a gerincbarát életvitel elsajátítását, az egészséges táplálkozást, az egészségtudatos viselkedési szokásokat, a lelki egészség, harmonikus életvitel, belső harmónia megteremtését.

Juhász - Hegedűs Patrícia

Kismama és babajóga oktató

A babajóga, majd a gyermekjóga
felkészíti a leendő iskolásokat, hogy mind testileg, mind lelkileg érettek legyenek az iskolakezdésre.
Kimondottan jótékony hatással van a baba-mama kapcsolatra, támogatja a baba méhen kívüli
életének indulását ringatással, öleléssel, sok-sok testi kontaktussal.

Rácz Katalin

Konduktor, korai fejlesztő szakember

A komplex korai fejlesztő foglalkozáson kiterjedően figyelek a gyermekre, az adott probléma specifikus segítése mellett. A szülők mindig jelen vannak és aktív részesei a foglalkozásoknak. A korai fejlesztés a gyermek közvetlen támogatása a fejlődés különböző területein.

Abonyi Zsuzsanna

BBMM Thai Babamasszázs Oktató és Thai Gyermekmasszőr

A BBMM® Baranyi Baba-Masszázs és mozgás Masszázs terápia egy csodálatos módszer ami nem ” csak” egy masszázs hanem a korai fejlesztés módszere is. Magában foglalja a nyugati orvostudomány, pszichológia, pedagógia legújabb ismeretanyagát valamint a több mint 2500 éves keleti masszázskultúra hagyományait mozgásokkal kiegészítve.

Szolgáltatásaink

Gyermekjóga

A gyermekjóga segíti a mozgásfejlődést és az érzelmi intelligenciára is pozitívan hat. Mozgásanyaga, az alap nagymozgásokra épül, mint pl. a kúszás, mászás, ugrálás, valamint a kereszt irányú mozgások. Ha ezekkel a kötött gyakorlatokkal, mesével tarkított környezetben, élményszerűen találkozik a gyermek, akkor sokkal kitartóbban és pontosabban végezheti el a feladatokat. A jóga testre és szellemre egyaránt jótékony hatással bír. 

Szenzoros fejlesztő foglalkozás

A komplex szenzoros mozgásfejlesztő program az iskolaérettség elérésén  túl, a kisiskolások agyi- és idegrendszer fejlődését alapozza meg, mely szükséges a lelki egyensúlyukhoz és az írás-olvasás-számolás-szövegértés elsajátításához egyaránt.

Célunk, hogy nagycsoportos óvodásaink szorongások nélkül, magabiztossággal kezdjék meg az iskolát, kisiskolásaink pedig megerősödjenek szerzett tudásukban.

Komplex Korai Fejlesztés

A korai fejlesztés a gyermek közvetlen támogatása a fejlődés különböző területein. A szülők mindig jelen vannak és aktív részesei a foglalkozásoknak. Az összes területre kiterjedően figyelek a gyermekre, az adott probléma specifikus segítése mellett.  Tanácsot adok a szülőknek, hogyan tudják aktívan segíteni a gyermekük megfelelő fejlődését. Ötleteket adok, hogyan lehet beépíteni a mindennapi rutinba (pelenkázás, etetés, játszás) a fejlesztő elemeket.

Tipegő torna

Játékos mozgás- és készségfejlesztő foglalkozás,  várjuk az 1-3 év közötti kisgyermekeket. A foglalkozás során fokozatosan kap szerepet a tudatos testkép kialakítása, a térbeli tájékozódás fejlesztése, a testérzékelés, a finommotoros készségek javítása. A mozgásos játékok, gyakorlatok támogatják az észlelés, érzékelés fejlődését segítik megalapozni a gyermek koncentrációs képességeit, fejlesztik a ritmusérzéket és a motoros kreativitást.

Ajánlott korosztály: 1-3 év közötti kisgyermekek

Komplex Korai Fejlesztés

A korai fejlesztés a gyermek közvetlen támogatása a fejlődés különböző területein. A szülők mindig jelen vannak és aktív részesei a foglalkozásoknak. Az összes területre kiterjedően figyelek a gyermekre, az adott probléma specifikus segítése mellett.  Tanácsot adok a szülőknek, hogyan tudják aktívan segíteni a gyermekük megfelelő fejlődését. Ötleteket adok, hogyan lehet beépíteni a mindennapi rutinba (pelenkázás, etetés, játszás) a fejlesztő elemeket.

Vitamintorna

A Vitamintorna módszertana mindenben eltér az óvodai testneveléstől, vagy a gyógytestneveléstől. Amíg egy óvodai testnevelés foglalkozáson csoportosan játékos formában foglalkoztatjuk a gyerekeket, addig a Vitamintornán csoportban végzett egyéni speciális gyakorlatokat tanítunk.

Ezek a speciális gyakorlatok a tartásjavító, talpizom erősítő, egyensúlyt-, koordinációt-, finommotorikát fejlesztő, koncentráló képességeket fokozó gyakorlatok.

Baranyi Baba-Masszázs És Mozgás Terápia Oktatás - BBMM

 Babamasszázs BBMM módszer pontosan a csecsemő fejlődési üteméhez igazodva kezdi el az aktuális mozgásminták passzív gyakorlását, felkészítve ezzel a csecsemőt az aktív mozgás megtanulására. Egy új korai fejlesztő módszer a gyerekek első két életévére kidolgozva. A módszer a thai babamasszázs és szemlélet ötvözése az ideggyógyászat és fejlesztő-pedagógia tudományos eredményeivel. 

Felkészítjük gyermekedet az iskolára!

Nyitvatartás

Hétfőtől péntekig: 15:00-19:00
Szombat: 10:00-12:00

Cím

Dorog Városi Sportcsarnok
Telefon: 06 30 540 9552
Email: info@mfklub.hu